Rólunk

10 éves az ÚTKÖZBEN JÓGA!

Az Útközben Jóga egy élő jógaközösség, már 2014 óta szervezünk táborokat, 2024 nyarán a 70. tábort szervezzük, jógastúdiónkba pedig, Óbudára (III. ker. Kunigunda útja 18. tud) 2016 óta tud hozzánk jönni jógázni az, aki csoportban vagy magánóra keretén belül szeretne gyakorolni. Számos oktató és jógaóra közül tudsz választani. 2017 óta 250 órás alap hatha jógaoktatóképzésen képezzük a jövő jógaoktatóit, amely elvégzése után haladó jógaoktatóképzésen és mesterképzésen is tudod lehet fejleszteni a tudást. Jógaelvonulásokon pedig még tovább tudod bővíteni az ismereteidet és még mélyebben tudod megélni velünk a jóga jótékony hatásait. Valódi változásra vágysz? Akkor tarts velünk!

Útközben Jóga Óbuda

Városi elvonulóhelyként működünk, amit Indiában asramnak neveznek, mert ide konkrét céllal, feladattal érkeznek az emberek, hiszen srama azt jelenti, elindulni a belső szabadság felé vezető úton. Óbuda egyik kisebb forgalmú utcájában, zöldövezetben található stúdiónk, egy családias hangulatú, Makovecz tervezte modern irodaház 2. emeletén, ahol modern, világos, jól szellőztethető három teremben várjuk a gyakorlókat. A stúdió mindenhol padlófűtéssel rendelkezik, így a hidegebebb napokon is kényelmesen, mezítláb tudunk a terekben közlekedni. Várunk egy kellemes közösségi térbe is, ami egyben egy jól felszerelt konyha, ahol nyugodtan elfogyaszthatunk egy kellemes teát vagy beszélgethetünk az óra előtt vagy után az oktatókkal és a többi jógázóval. A gyakorláshoz minden eszközt biztosítunk a hozzánk betérőknek, a matractól kezdve, a téglák, hevederek, ülőpárnák és minden egyéb eszközt is a rendelkezésedre bocsátunk, hogy a gyakorlás, minél támogatottabb legyen számodra.

"A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." A Buddha

A jóga végső célja a megszabadulás, a citta vrtti nirodha. A boldog, szabad, kiegyensúlyozott élet, más szóval, a megvilágosodás. A jóga egy gyakorlati, önismereti eszköz, megmutatja a viszonyulásainkat, mintázatainkat. A viszonyulásom a testemhez, a szokásaimhoz, az életmódomhoz, a kapcsolataimhoz, a munkámhoz, a hivatásomhoz. Az ember képes a változásra, de ehhez erőfeszítést kell tennie, sokszor nem kevés erőfeszítést. Mi a kezedbe adjuk az eszközöket. Missziónk, hogy legjobb tudásunk szerint megmutassuk és megtanítsuk, hogyan lehet boldogan, kiegyensúlyozottan élni. Ha tudatosan figyelsz a környezetedre, akkor egyre többet tudsz meg magadról – és egyben a világról. Az ember egy, oszthatatlanul egy, de ezt csak akkor tudja megtapasztalni, ha képes megteremti a belső szabadságot.

A jóga hagyománya

A jóga lényege az öntudat és a világgal való kapcsolat megváltoztatása. A jóga teljes terápiás rendszer: a test, az érzelmek, az elme és ezáltal emberi kapcsolataink ellenőrzése, uralma, tudatosítása és összekapcsolása. Cél, hogy ne legyünk a test, az ösztönös érzelmeink és az automatikusan beinduló gondolatok rabjai, hanem távolságra tegyünk szert, hogy ráláthassunk ezek működésére, ami bizonyos szempontból tárgyilagosságot jelent. A test helyzetéről, izmaink állapotáról a mentális, érzelmi, gondolati állapotra lehet következtetni.

Krónikus testtartás = krónikus élet

A jógával ezért a testből indulunk ki, az uralmunk alá vonjuk (a szanszkrit ‘jóga’ szóban a ‘judzs’ gyök igát, összekötést jelent szó szerinti fordításban). A test egy ökológiai rendszer. Ha úgy tekintünk rá, mint amelyet kívülről támadnak meg különböző betegségek, azt gondolhatjuk, hogy valamilyen (gyógy)szert beszedve rendbe tehetjük magunkat. Pedig ekkor csak a durva, fizikai test tüneteit kezeljük. A tanok szerint soha nem a külvilágban van az ok, az ok mindig bennünk van. A test izmossá, erőssé, sőt akár formássá tétele a jóga úgynevezett járulékos hatása, soha nem lehet öncél, viszont rendszeres gyakorlással együtt jár a jógával. Ahogy formálódik és erősödik, rugalmassá válik a test, úgy formálódik, erősödik és válik rugalmassá az elme. Mentális feszültségek, stressz hatására bizonyos izomcsoportok is befeszülnek. Később, amikor a stresszhelyzet már nem is áll fenn az izom gyakran még mindig ilyen állapotban van, ami viszont visszahat és újra megteremti a negatív érzelmeket és gondolatokat. A jóga szerint a testtartás, a fizikai test állapota tehát alapvető kapcsolatban van a személyiséggel. 

Gyere velünk életed legnagyobb kalandjára, megismerni önmagad. Mert nem a cél számít, hanem, hogy mi történik közben.

Várunk szeretettel!

Brávácz Alexandra és az Útközben Jóga csapata
www.utkozbenjoga.hu